4. fejezet

Sziasztok! Nagyon nagy volt a kihagyás és szégyellem is miatta magamat. De kárpótlásul egy hosszabb részt hoztam nektek. Jó olvasást. xoxo Vanessa

Gondolatok

-      Semmiség!- lassan eltűnt az arcáról a mosoly. Elengedett én meg csak reménykedni tudtam abban, hogy a lábaim megtartanak.

Miután biztos voltam benne, hogy nem csuklanak alattam össze a lábaim egy lépés után, elindultam a tisztás másik vége felé. A tisztás közepén vettem észre, hogy Aurél nem jön mögöttem. Megfordultam és még mindig földbe gyökerezett lábbal állt az előző helyén. Visszaindultam felé, de hirtelen valaki ott állt mögöttem. Az illetőből sugárzott a megkönnyebbülés, a boldogság.

Eddig a pillanatig észre sem vettem a feszültséget a környezetemben. Mintha lapos kúszásban szivárgott volna közénk. Ekkor hirtelen érdekelni kezdett a mögöttem tornyosuló alak. Ki lehet, és mit csinál,t ami ilyen hatást gyakorolt Aurélra?

Megfordultam és hirtelen fel sem fogtam ki van előttem. Magasabb volt, mint én, a haja kicsit kócos, de nem annyira, hogy tönkretegye a látványt. Fekete bársonyosnak tűnő haját felborzolta a lágy nyári szél. Ebben a pillanatban jöttem rá mennyi az idő, és ki áll előttem.

-      Jonathan!- mondtam boldogan és megöleltem, mintha tényleg az elveszett testvérem lenne. Aztán szépen elengedtem és hátráltam pár kis lépést, hogy a szemébe nézhessek. Már nem maradt a szemében semmi éhségre utaló jel. Mostmár én ismegnyugodtam- Jó újra átni! Jól vagy?

-      Igen már egy ideje figyellek titeket.- mondta, mintha egy titkot derítene fel.

-      Tényleg?- egy kicsit meglepett, hogy közvetlenül magam mögött hallom Aurél hangját.

-      Igen. Éppen ezért kell megkérdeznem, hogy mit láttál Ang! Mert tudom, hogy láttál valamit.- amit eddig próbáltam titkolni kiderült. Lehet hogy tényleg egy titokra derített fényt?

-      Igen láttam valamit és örültem volna, ha otthon kérdezel rá, John, mert erről még nem esett szó a király és köztem.- odafordultam Aurélhoz és megnyugtató hangon beszéltem hozzá.- Aurél egy képességemről nem beszéltem még neked…

-      Ez azonnal leesett Angela!- mondta sértetten és talán egy kicsit mérgesen.

-      Néha álmomban, vagy ha megérintek valamit, vagy valakit a jövőt vagy a múlt egy kis részletét látom. Arcokat, cselekvéseket!- egy kis lélegzet vételnyi szünet után folytattam- Amikor hozzá értem az előbb a kezedhez láttam valamit.

Egy rövid ideig mintha gondolkodott volna azon, hogy tudni akarja-e, vagy nem. Majd mosolyt erőltetett az arcára, de engem nem tud átverni! Éreztem ahogy árad belőle a feszültség, a frusztráció és talán a megdöbbenés.

-      Nem tudom, hogy tudni akarom-e!- egy kis szünet után királyi hivatalos hangon folytatta- Ha kívántok elmehettek Szirelről! Legközelebb is örömmel látlak benneteket. - sarkon fordult és elment a város felé.

Felnéztem az égre majd visszafordultam Jonathan-hez. Megérintettem, ő pedig bíztatóan szorította meg a kezem a kezével.

Elképzeltem a szobáját, ahogy meg van világítva a gyertyák remegő lángja adta fénnyel. Lehunytam a szemem és mikor kinyitottam már ott álltam a szoba közepén. Csöndben álltunk néhány percig. Talán mindketten a gondolatainkba merülve, arra emlékszem, hogy hangok kavalkádját hallom a fejemben. Nyüzsgő, idegtépő zaj, ami a koncentráció hiányát mutatja. Majd a hangok elcsitultak a fejemben, mintha a hifin kezdték volna letekerni a hangerőt.

-      Ang! Hallottad mit mondtam?- kérdezte Jonathan egy kicsit mérgesen.

-      Bocsi nem figyeltem! A fejemben ezer hang szólt egyszerre. Elmondanád újra?- felvonta a szemöldökét, de azért elmondta.

-      Levelet kaptam Hellától. Azt írta, hogy holnap este ott lesz az egész család a Merge-i kastélyban, és örülne ha elmennénk. Ó- mondta egy kis szünet után- téged is vár. Azt mondta hallott néhány pletykát veled kapcsolatban és örülne ha segítenél neki egy üggyel kapcsolatban.

-      Ott leszek! Semmi pénzért nem hagynám ki.- mondtam halkan.

Elindultam a konyha felé, ahol reggelit készítettem a lányoknak. Pontban 9:00-ra elkészültem a palacsintákkal és a tojással, a pirítóssal és megterítettem az asztalt nyolc főre. A lányok 9:15-re a konyhába támolyogtak, ahol a szüleimmel és Alec-kel a reggeli kávét illetve kakaót ittunk.

Kigúvadt szemekkel nézték a terülj-terülj asztalkámat. Leültek a helyükre. Mind felélénkültek a tejeskávétól, amit ittak. Beindult a csevegés, csivitelés. Leslie volt az első, aki rájött, hogy egy hely üresen áll, így rákérdezett.

-      Angela, miért van nyolc teríték, ha csak heten vagyunk?- erre Bella és Emma is felkapta a fejét.

-      Azért mert nyolcan vagyunk, igaz Anyu?!- mondtam anya felé fordítva a tekintetemet.

Anya majdnem megfulladt a meglepetéstől. Éppen a kávéját nyelte volna le, amikor a kérdésemet neki szegeztem.

Prüszkölve, köhécselve, krákogva válaszolt a kérdésemre:

-      Igaz! Van még valaki a családban, akit még nem ismertek.

Amint ezt kimondta felpattantam és kisiettem a konyhából, ahol a barátaim ültek. Átrohantam a nappalin és majdnem fellöktem siettemben Jonathan-t. Amilyen gyorsan csak tudtam megvetettem a lábam. Egy hajszálon múlott, hogy nem estem rá bátyámra.

-      Szia John!- mondtam levegő után kapkodva.

-      Helló Ang! - viszonozta köszönésem egy zavart mosoly kíséretében. - Mit szeretnél ilyen sebességgel elérni? Hová sietsz?

-      Oh csak hozzád. - felvonta a szemöldökét és a szemében látta, a kérdést. Miért is?- Tudod elfelejtettem szólni, hogy vendégeink vannak, de erre szerintem magadtól is rájöttél! Be szeretnélek mutatni nekik. – fejeztem be még mindig kapkodva a levegő után, pedig elvileg ingyen van!

Jonathan bólintott és elindult a konyha felé. Szorosan a nyomában követtem. Amikor a lányok meglátták a bátyámat elkerekedett a szemük. Kivételt képezett Leslie. Ő volt az egyetlen, akiből nem váltott ki heves nyáladzást John látványa.

Úgy két hónappal ezelőtt, mikor Les-zel a buszra vártunk, gondoltam adjunk az átlag gyerek image-nek, Jonathan megjelent, mint derült égből villámcsapás a sportkocsijával. A megállóban minden szem rá szegeződött. Intett nekem, hogy szálljak be. Bocsánatkérőn barátnőmre néztem és odasúgtam neki, hogy ő a bátyám. Így rá már nem hatott úgy a látványa, mint Bellára és Emmára.

Jonathan látszólag élvezte a lányok ámulatát, de én tudtam, hogy valójában ez nem így van. A családom kitűnő színészi adottságokkal rendelkezik. Például én egészen jól eljátszom, hogy Deni a barátom, akit megvédek mindenkitől. Pedig ő egy hálátlan dög! De volt más választásom? Még a csigákat, szúnyogokat sem bírom bántani, nemhogy egy embert. Azonban egész jól visszavágtam, szerintem. Addig gyakoroltam a dreamonus varázslatot, amíg be nem bírtam jutni tökéletesen az álmaiba.

-      Helló mindenkinek! – mondta mosolyogva engem természetesen visszahozva a valóságba – Jonathan vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek titeket.

A beszélgetés újra beindult, de én nem vettem igazán részt benne. Végig a délelőtt történteken gondolkodtam. Azon, ahogy Aurél nézett, mikor elment. Biztosra veszem, hogy a meghívás már nem áll, de ha addig élek is beszélni fogok vele a bál előtt. A gondolkodásból a csengő éles hangja vert fel. Megjöttek a szülők a lányokért.

A lányok nem vettek észre semmit a kihagyásomból. Boldogan mentek haza, élvezték a nálunk töltött hétvégét. Még egy hét van hátra míg „ismét” megkapom az érettségit, és aztán elhúzom a csíkot az erdei házhoz. De az erdei házban fogom tölteni ezt a hetet is, és a szigeten indítom a hetemet, mert nem hagyom annyiban a dolgot.

Míg lefuttattam magamban ezt a gondolatmenetet a szobámban észre sem vettem, hogy Alec az ajtóban áll és vigyorog.

„Az nem lehet, hogy hall engem, még nem elég idős!”

„Dehogynem vagyok elég idős!” – mondta gondolatban.

„Te hallod, amit gondolok? Ha bárkinek is szólsz a szigeti látogatásomról, akkor nem viszlek el magammal a bálra.”

„Jól van na! Nem szólok senkinek. De kérdeznék valamit!”

„Már kérdeztél Alec!”- mosolyodtam el-„Kérdezhetsz, ha akarsz!”

„Érdekelne ki az a szőke srác, akire állandóan gondolsz?”

„Ő a szkarolok királya, Aurélnak hívják. Nagyon kedves, és van két húga tudtommal.”- mosolyodtam el még jobban, szerencsére Alec értette a célzást.

„Jó, jó ennyi elég is nekem. Menj a pasidhoz! Nem szólok anyuéknak.

„Ő nem a pasim!” – kiáltottam gondolatban, majd halkan még megjegyeztem- „Még!”

Miután Alec elment a szobámból elkezdtem bepakolni a bőröndömbe, amivel a házamba megyek. Nem sokkal az után, hogy kész lettem a hajtogatással, kopogtak az ajtómon. Jonathan volt az. A neveltetésének köszönhetően még akkor sem jött be kopogás nélkül a szobámba mikor az ajtó tárva nyitva volt. Nagyon úgy tűnt, hogy kíváncsi valamire, de nem tudtam rájönni mire is, mert elrejtette eredeti célját és gondolatát mások mögé. Ez így nagyon nem igazságos! Valamint nagyon gonosz is velem szemben, de mit van mit tenni?

-      Hali! Gyere be nyugodtan John. Miben segíthetek? Mit szeretnél?

-      Angy, lenne néhány kérdésem a szkarol királlyal kapcsolatban! –mondta határozottan, mégis éreztem rajta, hogy aggódik valami miatt.

-      Aurél nem akar semmi rosszat. Megnyugodhatsz! Hmm… Kaptál egy üzenetet igaz? – szegeztem neki a kérdést mikor leesett, hogy Aurél csak egy elterelés volt – Mit írtak? De ami még ennél is fontosabb KI ÍRTA?

-      Hella írt. Azt mondta, ha tudunk, azonnal menjünk oda, mert talált valami nagyon fontosat a kastélyban. Nem tudom, hogy mit, de eléggé érdekelne.

-      Már úgyis bepakoltam. –néztem le a bezipzárazott bőröndre az ágyamon –Felőlem mehetünk már most is. Hellával amúgy is lenne megbeszélnivalóm. Egy ígéretét kell behajtanom –kacsintottam Jonathan- re, aki nevetve kisétált a folyosóra megvárva, hogy én is kövessem őt.